Keresztény - Szép gondolatok

Vasárnap, 2016-12-04, 8:23:38 PM
Üdvözöllek Vendég | RSS
ÁLDJON AZ ÚR
Főoldal
Regisztráció
Belépés
Honlap-menü

Mini-chat
200

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Szép Gondolatok
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak
egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel
ajándékozna meg, azt maximálisan
kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok,
de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért,
amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék,
hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan
másodperc fényt veszítünk.Akkor járnék,
amikor mások megállnak,
és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel,
egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a
napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet,
hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítnám,
mennyire tévednek, amikor azt hiszik,
az öregedés okozza a szerelem hiányát,
pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagy- nám, hogy
magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel,
hanem a feledéssel jön.Annyi mindent tanultam tőletek, emberek...
Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőnakar élni, anélkül hogy tudná,
hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.Megtanultam,
hogy amikor egy újszülött először szorítja meg
parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra,amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában
már nem megyek vele sokra, hiszen amikor
betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amitgondolsz
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek,
és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogyezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt
mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán,
hogy "hiszen tudod".Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad
nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat,
de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk,
szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek,
és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek,
sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat,
akiket szeretsz.Ezért ne várj tovább,
tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap,
sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott
időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra,
és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz,
hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz,
mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk,
szeresd őket és bánj velük jól,jusson
időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom",
"bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat,amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért.
Kérj az Úrtól erőt és bölcses-
séget, hogy kifejezhesd őket.
Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek,
mennyire fontosak neked.
/Gabriel García Márquez/
violet
" Ha nem tudod kihasználni a percet, hiábavalósággal töltöd az órát és a napot, majd az egész életedet. "
/Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin/
violet
Milyen parányi része az életünknek, amit csinálunk vagy amit mondunk. A valódi életünk a gondolatainkban zajlik, és azt nem ismeri más, csak mi   /Mark Twain/
violet
" Nincs gyönyörűség, csak a fájdalomban; nincs keserűség, csak az örömökben. Bánat és öröm neve egy: Élet. "
/Hioszi Tatiosz/
violet
" Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet. "
/Oscar Wilde/
violet
" Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását. "
/William James/
violet
" Rajta áll, megteremti-e valaki magának a jövőbeni emlékeit, vagy sem." /Jodi Lynn Picoult/
violet
" De nincs a szavaknak, az érzelmeknek vagy a zenének olyan keveréke, amely megközelítené az érzést, hogy ott vagy és élsz, a világnak abban a térbeli és időbeli sarkában. "
/Félelem és reszketés Las Vegasban c. film/
violet
" Az élet csak egy pillanat, de ez a pillanat elég, hogy örökkévaló dolgokat cselekedjünk. "
/Ernest Bersot/
violet
" Az ostoba azért él, hogy egyék és igyék, az okos azért eszik és iszik, hogy éljen. "
/Szókratész/
violet
" Az élet kísérlet arra, hogy az ideálból valóság legyen. "
/Németh László/
violet
" Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szemben. "
/Csontváry Kosztka Tivadar/
violet
" Ha a tisztesség híveinek számát egyetleneggyel megnövelted, megtetted azt, amire születtél. Az élet ennyit vár tőled, semmi többet. " /Hioszi Tatiosz/
violet
" Az ember annyit ér, amennyit változtat a világon. "
/André Malraux/
violet
Minden nap ajándék.

Az Ember elment a Bölcshöz:
- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.
- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda. Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek. Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.
Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt. Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT! Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha... Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik:
- Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal - lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet. Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd legyőzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta. Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és aztán így végig. Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben, a belsejükben rejtőző érték. Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól. Mondd, mit jelenthet?
- A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom! Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél. Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínű áldozatosságát...
Mától kezdve soha nem beszélhetsz "szürke hétköznapokról", hiszen láttad, mi rejlik bennük!
violet
Egy gyermek levele szüleihez

Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre Te hiába vágytál!
Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni nekem mindent, amire fáj a fogam.Néha csak azért kérek valamit, hogy láthassam, hol a határ.
Add nekem az idődet!Kérdezd meg, mi történt az iskolában!
Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok.
Érdeklődj afelől, hogyan oldom meg feladataimat!
Taníts engem a jóra, és mondd el, mi a rossz!
Vitassuk meg terveinket! Bátoríts választásaimban!
Dicsérj, ha megérdemlem! Terelj jó útra, ha tévedtem!
Higgy nekem, bízz bennem!Irányításoddal jó utat fogok választani.
Ha magam mellett tudlak, nem csatlakozom bandákhoz, távol tartom magam az alkoholtól, és a drogoktól.
Magyarázd meg nekem a gyógyszerhasználat szabályait és figyelmeztess a droghasználat veszélyeire!Szeress és hagyd, hogy szeresselek!
Szeress akkor is, ha rossz vagyok! Mutasd ki szeretetedet még abban az esetben is, ha nem tetszik neked a viselkedésem!
Bocsáss meg nekem! Fejezd ki megértésedet tévedéseimkor!
Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre!
Engedd meg, hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget!
Javíts ki, mondd el, ha tévedtem, de sose tedd ezt mások előtt!
Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez!
Büntess meg, ha rosszat teszek! Ismerd el, ha jót cselekszem!
Ne parancsolj nekem, kérj tőlem! Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra.Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd.
Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal!
Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit!
Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim, aggodalmaim.
Tiszteld a bánatomat, fájdalmamat.Mondd sokszor, hogy szeretsz engem!Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok, és mindig szeretni fogsz, bármi történjen is. Részed vagyok, valami különös dolog, a szerelem teremtett.Megígérem, hogy megtanulok viselkedni, mondani fogom, hogy ,,Bocsáss meg!", ,,Kérlek szépen...", ,,Köszönöm.", "Sajnálom a történteket." - szóval mindent, amit elképzeltél, amikor beszélni tanítottál.Mondani fogok majd mást is, pl. hogy ,,Szeretlek Benneteket!".
Mindenekelőtt tanítsatok a szeretetre, hitre és az emberek, országunk tiszteletére!
violet
A szív
Egy nap a szívsebész , azt mondta az operálandó kisfiúnak ...
- Holnap reggel - kezdte a sebész - Ki fogom nyitni a szívedet.
- Ott fogod találni Jézust - vágott közbe a fiú.
A sebész bosszankodva felnézett.- Fel fogom vágni a szívedet, - folytatta - hogy lássam, mennyi károsodás történt.- De amikor felnyitod a szívemet, Jézust fogod ott találni - mondta a fiú.A sebész a szülőkre tekintett, akik csendben ültek.- Miután látom, hogy mennyi károsodás történt, vissza fogom varrni a szívedet és a mellkasodat,és eltervezem, mi a következő lépés.- De ott fogod találni Jézust a szívemben. A Biblia azt mondja, hogy Ő ott él.Minden zsoltár azt zengi, hogy Ő ott él. Ott fogod találni Őt az én szívemben.A sebésznek elege volt.- Majd megmondom neked, mit fogok találni a szívedben,sérült izmokat, gyenge vérellátást, és elvékonyodott érfalakat fogok találni.Ez után el fogom tervezni, hogy tudlak meggyógyítani.- Jézust is ott fogod találni, Ő ott él- mondta a fiú.A sebész elment.Leült az irodájában, és magnószalagra vette a műtéttel kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait: sérült főütőér, sérült tüdőbe vezető erek, elterjedt izomsorvadás. Nincs remény a szívátültetésre, nincs remény a gyógyításra, kezelésre.Terápia: fájdalomcsillapítók, és ágyban feküdni.Prognózis: - itt kis szünetet tartott - egy éven belül halál.Megállította a magnót, de még volt mit mondania.- Miért? - kérdezte hangosan. Miért tetted ezt? Te juttattad őt ide!Te okoztad neki ezt a gyötrelmet, és Te kárhoztattad őt korai halálra!Miért?Az Úr így válaszolt:- A fiú az Én bárányom, nem terveztem, hogy sokáig a te nyájadhoz tartozzon,mert ő az én nyájamnak tagja, és az lesz örökké.Itt az én nyájamban nem lesz fájdalom, olyan jólétben lesz része, amit te el sem tudszképzelni.Szüleiegynapontalálkoznifognak vele és ők is megismerik a békességet és az én Nyájam gyarapodni fog.A sebész forró könnyeket hullajtott, de ingerültsége meg ennél ishevesebb volt.- Te teremtetted ezt a fiút, Te teremtetted ezt a szívet!Meg fog halni hónapokon belül. Miért?Az Úr válaszolt:- A fiú az Én bárányom, vissza fog térni az én nyájamhoz, amint elvégezte küldetését.Én nem azért küldtem az én bárányomat a nyájadba, hogy elveszítsem,hanem azért, hogy egy másik elveszett bárányt megmentsen.A sebésznek potyogtak a könnyei.A sebész odaült a fiú ágya szélére. A szülők vele szemben ültek.A fiú felébredt és suttogva kérdezte:- Kinyitottad a szívemet???- Igen - mondta a sebész.- Mit találtál? - kérdezte a fiú.
- Megtaláltam Jézust - felelte az orvos.
violet
Az Élet himnusza
Az Élet egyetlen esély - vedd komolyan,
Az Élet szépség - csodáld meg,
Az Élet boldogság - ízleld meg,
Az Élet álom - tedd valósággá,
Az Élet kihívás - fogadd el,
Az Élet kötelesség - teljesítsd,
Az Élet játék - játszd,
Az Élet érték - vigyázz rá,
Az Élet vagyon - használd fel,
Az Élet szeretet - add át magad,
Az Élet titok - fejtsd meg,
Az Élet ígéret - teljesítsd,
Az Élet szomorúság - győzd le,
Az Élet dal - énekeld,
Az Élet küzdelem - harcold meg,
Az Élet kaland - vállald,
Az Élet jutalom - érdemeld ki,
Az Élet élet - éljed!
/Teréz anya/
violet



Belépés

Keresés

Naptár
«  December 2016  »
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak

  • Időkép
    Hőtérkép

    Felhőkép


    Copyright MyCorp © 2016