Keresztény - 2-2

Vasárnap, 2016-12-11, 0:19:44 AM
Üdvözöllek Vendég | RSS
ÁLDJON AZ ÚR
Főoldal
Regisztráció
Belépés
Honlap-menü

Mini-chat
200

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Bizalom


Bizalom

(Angyali érintés II./évad 2.rész) Az epizód egy rendőrről szól, aki több hónap kényszerpihenő után, egy súlyos lövésből felépülvén tér vissza a rendőrőrsre. Hazugságba burkolózva indul el első napján, hisz nem vallja be az orvosának, hogy mégis szedte a fájdalomcsillapítót, amit felírt neki. Eléggé könnyen vette az esetet, még arra tanácsadásra sem ment el, amit az orvosa javasolt. Úgy tűnik, a gyógyszertől drogfüggő lett, már alig van belőle, és ezt az angyalok sem nézik jó szemmel. Hogy ne derüljön ki függősége régi társa, Ben mellett, aki jól kiismeri őt, Zack új társat kér maga mellé, és ez nem más, mint Monica. Azért Tess is a közelben marad, ő lesz az őrs új diszpécsere. Az első napon egyből lefülelnek egy betörőt, akitől Zack elszed egy drogcsomagot, majd később az utcán is vesz a dílertől. A függőség rövidesen a munkáján is meglátszik, elfelejtenek egy tárgyalásra bemenni, így szabadlábra helyezik a korábban elkapott fiút.

Amikor újabb erőszakos bűntény történik a körzetében, a jelek arra utalnak, hogy pont az a srác lehet a tettes, akit szabadon engedtek a késésük miatt. Az ügy átkerül egy másik rendőrpároshoz, azonban Zack mégis velük tart, hisz ha nem csukják le az illetőt mielőbb, akkor az ő karrierjének vége, ugyanis aznap reggel felsőbb utasításra drogtesztre kellett mennie, és az eredmény igazolni fogja a függőségét, amit eddig titkolni próbált. A bevetésen Monicát meglövik, így Zack végre megláthatja angyali lényét, de csak később sikerül megértenie a csodát, amikor újra visszatér a helyszínre. Zacknek szembe kell néznie önmagával, számot kell vetnie eddigi életével, hogy a feleségétől mennyire elhidegült a sebesülése óta, és meg kell tanulnia kimondani azokat az egyszerű dolgokat, amiket mégis oly nehéz kimondani.

Belépés

Keresés

Naptár
«  December 2016  »
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak

  • Időkép
    Hőtérkép

    Felhőkép


    Copyright MyCorp © 2016